Az EU Alapjogi Chartája a nemzeti jogalkotásban 2016-ban

Polgári Eszter küldte ezt a Közérdekűadat Közérdekű adat igénylést Igazságügyi Minisztérium részére

Az igénylés részben sikeres volt.

Feladó: Polgári Eszter

Tisztelt Igazságügyi Minisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az EU Alapjogi Ügynökségének felkérésére készülő éves nemzeti jelentéshez az alábbi kérdésekre a választ:

a) 2016-ban történt-e hivatkozás az Alapjogi Chartára jogszabályok hatásvizsgálata során? Ha igen, melyek voltak ezek a jogszabályok? Miként (milyen kontextusban) hivatkoztak az Alapjogi Chartára? Összesen hány hatásvizsgálat során történt az Alapjogi Chartára történő hivatkozás?
b) 2016-ban hivatkoztak-e a jogszabályok tervezetének véleményezése során az Alapjogi Chartára? Ha igen, mely esetekben volt a vélemény kialakítása során döntő szempont az Alapjogi Charta? Összesen hány vélemény hivatkozott az Alapjogi Chartára?
c) A 2016-ban elfogadott jogszabályok közül melyek és milyen kontextusban hivatkoznak kifejezetten és érdemben az Alapjogi Chartára?
d) 2016-ban összesen hány jogszabály tartalmazott hivatkozást az Alapjogi Chartára?
e) 2016-ban fogadtak el olyan nemzeti közpolitikai intézkedést, amely az Alapjogi Charta végrehajtására vagy megismertetésére irányult (például jogtudatossági képzések, finanszírozási feltételek meghatározása, alapjogi dokumentumok elfogadása során)? Ha igen, melyek voltak ezek?
f) 2016-ban szerveztek-e olyan képzéseket, amelyekben az Alapjogi Charta kiemelt szerepet kapott?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2016. július 19.

Üdvözlettel:

Dr. Polgári Eszter

Hivatkozása ide

Feladó: Közadat
Igazságügyi Minisztérium


Attachment image001.jpg
1K Download

Attachment 08.03.Polg ri Eszter EU Alapjogi Charta.pdf
106K Download View as HTML


 

[1]Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás:
Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás:
Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: F:\Munka\Iratminták\Új mappa\címer.jpg

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM

 

 

Tárgy: Közérdekűadat-igénylés  Az EU Alapjogi Chartája a nemzeti
jogalkotásban 2016-ban

 

Tisztelt Adatigénylő!

 

Az Igazságügyi Minisztériumhoz benyújtott adatigénylésével kapcsolatban a
mellékelt tájékoztatást nyújtjuk.

 

Tisztelettel:

Igazságügyi Minisztérium

 

 

idézett részek megjelenítése

Hivatkozása ide

Az adatigényléssel kapcsolatosan az alábbi lehetőségek közül választhat:

Bárki:
Csak az adatigénylést beküldő Polgári Eszter:
Csak a(z) Igazságügyi Minisztérium munkatársa:

Értesítő igénylése az adatigényléssel kapcsolatos fejlemények vonatkozásában.

Ezt az igénylést 1 felhasználó kíséri figyelemmel.

Sértő? Nem alkalmas? Sértő? Nem adatigénylés?

Személyes információk kérése vagy zaklatásnak minősülő igénylés nem tekinthetők érvényes közérdekűadat-igénylésnek (További részletek). Személyes információk kérése vagy zaklatásnak minősülő igénylés nem tekinthető érvényes közérdekűadat-igénylésnek (További részletek).

Ha úgy gondolja, hogy ez az igénylés problémás, jelentheti az adminisztrátorok részére

Igénylés jelentése

Tegyen lépéseket a megismert információk alapján

Hasonló igénylések

Több hasonló igénylés

Eseménytörténet részletei