Tűzoltók élet- és balesetbiztosítása 2015-től

Kis-Guczi Péter küldte ezt a Közérdekűadat Közérdekű adat igénylést Belügyminisztérium részére

Az igénylés részben sikeres volt.

Feladó: Kis-Guczi Péter

Tisztelt Belügyminisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az alábbi adatokat.

A Belügyminisztérium fejezet irányítása alá tartozó szervek kiemelt állománycsoportjai részére, valamint az Országgyűlési Őrség, az önkormányzati tűzoltóságok és az önkéntes tűzoltó egyesületek, önkéntes mentőszervezetek állományának tagjai részére csoportos élet- és balesetbiztosítási szerződés keretében nyújtandó biztosítási szolgáltatás” tárgyú, hatályban lévő biztosítási szerződést a részletes feltételeivel, mellékleteivel.

Felhívom a figyelmet, hogy a katasztrófavédelem honlapján nyilvánossá tett szerződés e tárgyban 2015 márciusában hatályát vesztette, jelen igénylésem a most érvényes szerződésre vonatkozik.

Kérném, szíveskedjenek a szerződés azon részét értelmezni, hogy a tényleges vonulási idő az ÖTÉ-k esetében mit jelent. A szerződés úgy definiálja, hogy a tűzoltásban, műszaki mentésben részvétel időtartama. De ez mit jelent? Onnan vonatkozik a biztosítás, hogy a riasztott önkéntes tűzoltó elindul a szertárhoz, onnan, hogy az önkéntes tűzoltók vonulnak a szertártól, vagy onnan, hogy az önkéntes tűzoltók kiérnek a káreset helyszínére? És meddig tart ez az idő az előzőekben felvetettek alapján (kárhelyszín elhagyás, szertárba visszaérkezés vagy haza érkezés)?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.

Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2015. október 19.

Üdvözlettel:

Kis-Guczi Péter

Hivatkozása ide

Feladó: Ügyfélszolgálat (BM)
Belügyminisztérium

Tisztelt Feladó!

 

Tájékoztatjuk, hogy elektronikus levelét fogadta a Belügyminisztérium
levelezőrendszere, megérkezett az [1][BM request email] címre.

A jogszabályban meghatározott időn belül válaszolunk levelére, illetve
továbbítjuk a címzett személynek vagy hivatali szervezetnek.

Kérjük szíves türelmét a válasz megérkezéséig.

 

Ez egy automatikus üzenet, kérjük, ne válaszoljon rá!

 

 

BM Ügyfélszolgálat

idézett részek megjelenítése

Hivatkozása ide

Feladó: Kis-Guczi Péter

Tisztelt Ügyfélszolgálat (BM)!

Felhívom a figyelmüket, hogy a törvényi kötelezettségüknek nem tettek eleget. Kérném, haladéktalanul teljesítsék a közérdekű adatigénylést.

Jelezném, hogy a Belügyminisztériumtól más úton a szerződés egy részének szövegét megkaptam, de nem teljes egészében, így várnám a teljes hatályos szerződést.

Az eredeti igénylést pontosítanám, tényleges vonulási idő helyett tényleges beavatkozási időt kell érteni a kérdésnél.

Üdvözlettel:

Kis-Guczi Péter

Hivatkozása ide

Feladó: Ügyfélszolgálat (BM)
Belügyminisztérium

Tisztelt Feladó!

 

Tájékoztatjuk, hogy elektronikus levelét fogadta a Belügyminisztérium
levelezőrendszere, megérkezett az [1][BM request email] címre.

A jogszabályban meghatározott időn belül válaszolunk levelére, illetve
továbbítjuk a címzett személynek vagy hivatali szervezetnek.

Kérjük szíves türelmét a válasz megérkezéséig.

 

Ez egy automatikus üzenet, kérjük, ne válaszoljon rá!

 

 

BM Ügyfélszolgálat

idézett részek megjelenítése

Hivatkozása ide

Feladó: Iratkezelési és Adatvédelmi Főosztály (BM)
Belügyminisztérium


Attachment 17984 2.pdf
52K Download View as HTML


Tisztelt Címzett!

 

Mellékletben megküldöm Belügyminisztérium válaszát közérdekű adatigény
tárgyban.

 

Üdvözlettel:

BM Iratkezelési és Adatvédelmi Főosztály

1051.Bp. József A. u. 2-4. IV/463.

BM: 13-296

Város: 441-1254

E-mail cím: [email address]

 

 

idézett részek megjelenítése

Hivatkozása ide

Az adatigényléssel kapcsolatosan az alábbi lehetőségek közül választhat:

Bárki:
Csak az adatigénylést beküldő Kis-Guczi Péter:
Csak a(z) Belügyminisztérium munkatársa:

Értesítő igénylése az adatigényléssel kapcsolatos fejlemények vonatkozásában.

Ezt az igénylést 1 felhasználó kíséri figyelemmel.

Sértő? Nem alkalmas? Sértő? Nem adatigénylés?

Személyes információk kérése vagy zaklatásnak minősülő igénylés nem tekinthetők érvényes közérdekűadat-igénylésnek (További részletek). Személyes információk kérése vagy zaklatásnak minősülő igénylés nem tekinthető érvényes közérdekűadat-igénylésnek (További részletek).

Ha úgy gondolja, hogy ez az igénylés problémás, jelentheti az adminisztrátorok részére

Igénylés jelentése

Tegyen lépéseket a megismert információk alapján

Hasonló igénylések

Több hasonló igénylés

Eseménytörténet részletei