2013-as Kecskeméti Nemzetközi Repülőnap

Erdélyi Katalin küldte ezt a Közérdekűadat Közérdekű adat igénylést Nógrád Megyei Kormányhivatal részére

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Nógrád Megyei Kormányhivatal munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Nógrád Megyei Kormányhivatal munkatársainak már válaszolniuk kellett volna az igénylésre. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Feladó: Erdélyi Katalin

Tisztelt Nógrád Megyei Kormányhivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre, hogy a 2013-as Kecskeméti Nemzetközi Repülőnapra a Kormány által, a Honvédelmi Minisztérium koordinálásával a jó tanulmányi eredményeket elérő, szociálisan nehéz helyzetben lévő gyermekek számára biztosított kétezer darab térítésmentes belépőt
- milyen kiválasztás után és kiknek ítélték oda (az iskolák és egyéb intézmények tekintetében a tanulószám pontos megjelölésével);
- ténylegesen hányan vették igénybe;
- mi lett azon belépők sorsa, amelyeket nem használtak fel.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2013. augusztus 29.

Üdvözlettel:

Erdélyi Katalin

Hivatkozása ide

Nógrád Megyei Kormányhivatal


Attachment attachment.delivery status
11 Download

Attachment K z rdek adat ig nyl s 2013 as Kecskem ti Nemzetk zi Rep l nap.txt
11 Download View as HTML


This is the mail system at host perec.tyrell.hu.

I'm sorry to have to inform you that your message could not
be delivered to one or more recipients. It's attached below.

For further assistance, please send mail to postmaster.

If you do so, please include this problem report. You can
delete your own text from the attached returned message.

The mail system

<[Nógrád Megyei Kormányhivatal request email]>: Host or domain name not found. Name service error
for name=nograd.emrkh.hu type=AAAA: Host not found

Hivatkozása ide

Sent request to Nógrád Megyei Kormányhivatal again, using a new contact address.

Az adatigényléssel kapcsolatosan az alábbi lehetőségek közül választhat:

Bárki:
Csak az adatigénylést beküldő Erdélyi Katalin:
Csak a(z) Nógrád Megyei Kormányhivatal munkatársa:

Értesítő igénylése az adatigényléssel kapcsolatos fejlemények vonatkozásában.

Ezt az igénylést 1 felhasználó kíséri figyelemmel.

Sértő? Nem alkalmas? Sértő? Nem adatigénylés?

Személyes információk kérése vagy zaklatásnak minősülő igénylés nem tekinthetők érvényes közérdekűadat-igénylésnek (További részletek). Személyes információk kérése vagy zaklatásnak minősülő igénylés nem tekinthető érvényes közérdekűadat-igénylésnek (További részletek).

Ha úgy gondolja, hogy ez az igénylés problémás, jelentheti az adminisztrátorok részére

Igénylés jelentése

Tegyen lépéseket a megismert információk alapján

Hasonló igénylések

Több hasonló igénylés

Eseménytörténet részletei