Adatigénylés az EEMI Országos Tisztifőorvosi Feladatokért Felelős Helyettes Államtitkárság állásfoglalásával kapcsolatban

Horváth József Péter küldte ezt a Közérdekűadat Közérdekű adat igénylést Emberi Erőforrások Minisztériuma részére

Az igénylés részben sikeres volt.

Feladó: Horváth József Péter

Delivered

Tisztelt Emberi Erőforrások Minisztériuma!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a Budapest Főváros Kormányhivatala, Népegészségügyi Osztálya részéről nem régiben az EEMI Országos Tisztifőorvosi Feladatokért Felelős Helyettes Államtitkárságától kért állásfoglalásukat az igazságügyi pszichológus szakértők és igazságügyi pszichológus szakértői társaságok működési engedélyezésükkel kapcsolatosan, mivel mind a kérelemben foglaltak mind pedig az Önök állásfoglalásában foglaltak jelenetős közérdekkel bírnak, ezért mind a BFKH állásfoglalási kérelmét mind pedig az EEMI állásfoglalásukat kérem számomra teljes terjedelmükben megismerhetővé tenni szíveskedjék.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2018. március 12.

Bízva segítő együttműködésükben,
Válaszukig maradok,
Tisztelettel, Köszönettel és Üdvözlettel:

Horváth József Péter

Hivatkozása ide

Feladó: Közadat (EMMI)
Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

 

Iktatószám: 20682-1/2018/JEÜEGYH                                  

 

Horváth József
Péter                                                          

részére

[1][FOI #10657 email]

 

Tárgy: Közérdekű adatigénylés

Tisztelt Címzett!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Info.tv.) 28. § (1) bekezdése
alapján benyújtott közérdekű adatigénylésére hivatkozással az alábbiakról
tájékoztatom.

 

Az Info tv. 29. § (2) bekezdése szerint, ha az adatigénylés jelentős
terjedelmű, illetve nagyszámú adatra vonatkozik, vagy az adatigénylés
teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához
szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár, az (1)
bekezdésben meghatározott határidő egy alkalommal 15 nappal
meghosszabbítható.

 

Erre tekintettel az adatigénylés határidejét meghosszabbítom.

 

Kérem tájékoztatásom szíves tudomásulvételét.

 

Budapest, 2018. március 
28.                                                           

 

Tisztelettel,

 

Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

 

 

 

 

idézett részek megjelenítése

Hivatkozása ide

Feladó: Horváth József Péter

Delivered

Tisztelt Közadat (EMMI)!

A március 28-án kelt válaszukban jelezték a határidő 15 nappal történő meghosszabítását. Számításom szerint így a válaszukat az adatigaénylésemre a mai napon kell megváaszolniuk.

Várom tisztelt válaszukat.

Maradok tisztelettel,
Üdvözlettel:

Horváth József Péter

Hivatkozása ide

Feladó: Közadat (EMMI)
Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

Iktatószám: 20682-1/2018/JEÜEGYH                                  

 

Horváth József
Péter                                                          

részére

[1][FOI #10657 email]

 

Tárgy: Közérdekű adatigénylés

Tisztelt Címzett!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény 28. § (1) bekezdése alapján benyújtott közérdekű
adatigénylésére hivatkozással az alábbiakról tájékoztatom.

 

Közérdekű adatigénylése az alábbiakra irányult: „a Budapest Főváros
Kormányhivatala, Népegészségügyi Osztálya részéről nem régiben az EEMI
Országos Tisztifőorvosi Feladatokért Felelős Helyettes Államtitkárságától
kért állásfoglalásukat az igazságügyi pszichológus szakértők és
igazságügyi pszichológus szakértői társaságok működési engedélyezésükkel
kapcsolatosan, mivel mind a kérelemben foglaltak mind pedig az Önök
állásfoglalásában foglaltak jelenetős közérdekkel bírnak, ezért mind a
BFKH állásfoglalási kérelmét mind pedig az EEMI állásfoglalásukat kérem
számomra teljes terjedelmükben megismerhetővé tenni szíveskedjék”

 

Az Ön által kért levelezés összefoglalva az alábbiakat tartalmazza:

 

Budapest Főváros Kormányhivatala, Népegészségügyi Osztálya az EMMI
Országos Tisztifőorvosi Feladatokért Felelős Helyettes Államtitkárságától
kért állásfoglalást az igazságügyi pszichológia tevékenység működési
engedélyezésére vonatkozóan, tekintettel arra, hogy véleményük szerint „az
egészségügyi szolgáltatók és működési engedélyük nyilvántartásáról,
valamint az egészségügyi szakmai jegyzékről szóló 2/2004. (XI. 17.) EüM
rendelet szerint a 9503 szakmakódú igazságügyi pszichológia a 95 főszámú
igazságügyi orvostan alá tartozik, holott a pszichológia nem orvos által
végzendő tevékenység. Ha az igazságügyi pszichológia a 95 számú
főcsoportba, az igazságügyi orvostan alá van besorolva, akkor erre a
tevékenységre is vonatkozik a 96/2003.(VII.15.) Korm. rendelet 6. § (4)
bekezdés a) pontja, mely szerint nem kell működési engedély az igazságügyi
szakértőkről szóló törvény alapján végzett igazságügyi orvosszakértői
tevékenységhez?”

 

Az EMMI Országos Tisztifőorvosi Feladatokért Felelős Helyettes
Államtitkársága az alábbi tájékoztatást adta:

 

„2017. 09. 06-ig hatályos jogi szabályozás alapján a 96/2003.(VII.15.)
Korm. rendelet 6. § (4) bekezdése szerint, nem kell működési engedély az
igazságügyi orvosszakértői tevékenység végzéséhez, ha azt jogszabály
alapján arra jogosult természetes személy végzi.

 

2017. 09. 06-tól hatályos fenti jogi szabályozás az alábbiak szerint
módosult.

6. § (4) Nem kell működési engedély

a) az igazságügyi szakértőkről szóló törvény alapján végzett igazságügyi
orvosszakértői tevékenységhez,

 

Az egészségügyi szolgáltatók és működési engedélyük nyilvántartásáról,
valamint az egészségügyi szakmai jegyzékről szóló 2/2004 (XI.17.) EüM
rendelet szerint 2017. 09. 06-ig és jelenleg is tartalmazza a 9501
igazságügyi pszichiátria és a 9503 igazságügyi pszichológia szakmakódokat.

A 60/2003 (X.20.) ESzCsM rendelet 9500 igazságügyi orvostan szakma
minimumfeltételeinél 2017. 09. 06-ig és jelenleg is az alábbiak szerint
rendelkezett, illetve rendelkezik:

Élőszemély vizsgálatok esetén e rendelet, illetve az igazságügyi szakértői
működésről szóló 31/2008. (XII. 31.) IRM rendelet 16. § (1) bekezdésében
foglaltaknak megfelelően, az orvosi rendelőkre vonatkozó általános
minimumfeltételek betartása szükséges.

Az igazságügyi pszichiátria, az igazságügyi pszichológia és az
egészségbiztosítási orvos szakértés végzéséhez az orvosi vizsgálatok
általános feltételeinek megfelelő helyiség biztosítása szükséges.

 

A fenti jogszabályi rendelkezések álláspontunk szerint 2017. 09. 06-ig azt
jelentették, hogy bár a természetes személy által végzett igazságügyi
szakértői tevékenység nem működési engedély köteles (ha csak
dokumentumokból dolgozik), de amennyiben élőszemély vizsgálata is történik
az igazságügyi szakértő által, akkor 60/2003. (X.20.) ESzCsM rendeletben
előírt rendelő helyiség biztosítása indokolt volt.

 

Továbbá a 2017. 09. 06-ig hatályos rendelkezés szerint, amennyiben
szakértői társaság végezte az igazságügyi szakértői tevékenységet egy
meghatározott telephelyen – függetlenül attól, hogy végez-e
betegvizsgálatot, vagy sem - rendelkezniük kellett működési engedéllyel.

 

Álláspontunk szerint már a 2017. 09. 06-ig hatályos szabályozás is több
ponton ellentmondásos volt, ezért indokoltnak tartottuk a vonatkozó
jogszabályok felülvizsgálatát, melynek kezdeményezése részünkről a
jogalkotó felé 2017. 08. 14. kelt feljegyzésünkben meg is történt.

 

A szakértői társaságok részére adandó működési engedély tekintetében
jeleztük, hogy működési engedély csak telephelyre adható, tehát amennyiben
az igazságügyi szakértői működésről szóló 31/2008. (XII. 31.) IRM
rendeletben leírt helyszín a vizsgált személy lakóhelye, vagy tartózkodási
helye, baleset helyszíne, büntetés-végrehajtási intézet, javítóintézet,
rendőrség épülete, bíróság tárgyalóterme, oda működési engedély nem
adható.

 

2017. 08. 14-i álláspontunk szerint a szabályozás felülvizsgálatot
igényelt arra vonatkozóan is, hogy a szabályozásban nem indokolt
különbséget tenni az igazságügyi szakértői tevékenység tekintetében attól
függően, hogy azt egy szakértő társaság tagjaként, vagy természetes
személyként végzi, mivel a szakmai tartalom ugyanaz. Továbbá a szabályozás
abból az okból is felülvizsgálatot igényelt, hogy az igazságügyi szakértő
munkáját nem csak egy adott telephelyen, de más olyan helyszínen is
végezheti, amelyre működési engedély nem adható.

 

Az egységes jogalkalmazás érdekében javasoltuk összhangba hozni a
96/2003.(VII.15.) Korm. rendelet, a 60/2003 (X.20.) ESzCsM rendelet, a
2/2004. (XI.17.) EüM rendelet és a 31/2008. (XII. 31.) IRM rendelet,
vonatkozó szabályait.

 

Ezt követően 2017. 09. 06-tól módosult a 96/2003.(VII.15.) Korm. rendelet
6. § (4) bekezdése oly módon, hogy jelenleg igazságügyi orvosszakértői
tevékenységre nem kell működési engedélyt adni.

 

Az igazságügyi szakértői szakterületekről, valamint az azokhoz kapcsolódó
képesítési és egyéb szakmai feltételekről szóló 9/2006. (II. 27.) IM
rendelet 2. számú melléklete tartalmazza az egészségügyi területen
bejegyezhető szakterületeket.

11. § A 2. számú mellékletben megjelölt szakterületek az egészségügyi
területeken bejegyezhető szakterületek.

12. § A névjegyzékbe a 2. számú mellékletben megjelölt szakterületeken - a
2. számú melléklet 13. pontjában megjelölt szakterület kivételével - az az
általános orvos, fogorvos, gyógyszerész vagy pszichológia mesterképzési
szakon oklevelet szerzett személy vehető fel…

Igazságügyi szakértői szakterületek és az azokhoz kapcsolódó képesítési
feltételek az orvosi, továbbá egyes pszichológiai és biológiai területeken

Szakterület megnevezése Képesítési feltétel
21. klinikai és a) okleveles pszichológus és klinikai és
mentálhigiéniai felnőtt- és mentálhigiéniai felnőtt szakpszichológia vagy
gyermek szakpszichológia b) okleveles pszichológus és klinikai és
mentálhigiéniai gyermek és ifjúsági
szakpszichológia szakvizsga

Bár a 96/2003.(VII.15.) Korm. rendelet 6. § (4) bekezdésében foglalt
jogszabály szövege igazságügyi orvosszakértői tevékenységet nevesít, a
9503 szakmakódú igazságügyi pszichológia megfelel a klinikai és
mentálhigiéniai felnőtt- és gyermek szakpszichológia igazságügyi szakértői
szakterületnek, mely a 9/2006. (II. 27.) IM rendelet szerint az
egészségügy területén bejegyezhető szakterület. Nem látunk szakmai indokot
arra vonatkozóan, hogy a működési engedély tekintetében különbségtétel
legyen az egyes egészségügyi szakterületen bejegyezhető igazságügyi
szakértők között. Amennyiben az igazságügyi orvosszakértői tevékenység nem
működési engedély köteles, úgy álláspontunk szerint az igazságügyi
pszichológia (klinikai és mentálhigiéniai felnőtt- és gyermek
szakpszichológia) sem az.”

 

Kérem tájékoztatásom szíves tudomásulvételét.

 

Budapest, 2018. április 12.

 

Tisztelettel,

 

Emberi Erőforrások Minisztériuma

                                                                      

 

 

 

 

 

 

From: Közadat (EMMI)
Sent: Wednesday, March 28, 2018 4:27 PM
To: '[FOI #10657 email]'
Subject: RE: Közérdekűadat Közérdekű adat igénylés - Adatigénylés az EEMI
Országos Tisztifőorvosi Feladatokért Felelős Helyettes Államtitkárság
állásfoglalásával kapcsolatban

 

 

 

Iktatószám: 20682-1/2018/JEÜEGYH                                  

 

Horváth József
Péter                                                          

részére

[2][FOI #10657 email]

 

Tárgy: Közérdekű adatigénylés

Tisztelt Címzett!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Info.tv.) 28. § (1) bekezdése
alapján benyújtott közérdekű adatigénylésére hivatkozással az alábbiakról
tájékoztatom.

 

Az Info tv. 29. § (2) bekezdése szerint, ha az adatigénylés jelentős
terjedelmű, illetve nagyszámú adatra vonatkozik, vagy az adatigénylés
teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához
szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár, az (1)
bekezdésben meghatározott határidő egy alkalommal 15 nappal
meghosszabbítható.

 

Erre tekintettel az adatigénylés határidejét meghosszabbítom.

 

Kérem tájékoztatásom szíves tudomásulvételét.

 

Budapest, 2018. március 
28.                                                           

 

Tisztelettel,

 

Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

 

 

 

 

idézett részek megjelenítése

Hivatkozása ide

Az adatigényléssel kapcsolatosan az alábbi lehetőségek közül választhat:

Bárki:
Csak az adatigénylést beküldő Horváth József Péter:
Csak a(z) Emberi Erőforrások Minisztériuma munkatársa:

Értesítő igénylése az adatigényléssel kapcsolatos fejlemények vonatkozásában.

Ezt az igénylést 1 felhasználó kíséri figyelemmel.

Sértő? Nem alkalmas? Sértő? Nem adatigénylés?

Személyes információk kérése vagy zaklatásnak minősülő igénylés nem tekinthetők érvényes közérdekűadat-igénylésnek (További részletek). Személyes információk kérése vagy zaklatásnak minősülő igénylés nem tekinthető érvényes közérdekűadat-igénylésnek (További részletek).

Ha úgy gondolja, hogy ez az igénylés problémás, jelentheti az adminisztrátorok részére

Igénylés jelentése

Tegyen lépéseket a megismert információk alapján

Hasonló igénylések

Több hasonló igénylés

Eseménytörténet részletei