Az EU Alapjogi Chartájának szerepe a magyar jogalkotásban

Polgári Eszter küldte ezt a Közérdekűadat Közérdekű adat igénylést Igazságügyi Minisztérium részére

Az igénylés sikeres volt.

Feladó: Polgári Eszter

Tisztelt Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a következő kérdésekre adott válaszukat:

1. A kormány által beterjesztett jogszabály-tervezetek esetében van-e valamiféle szisztematikus alapjogi szempontú alkotmányos, európai és nemzetközi jogi kompatibilitásvizsgálat?
2. Van-e ilyen jellegű vizsgálat a Parlament által elfogadott vagy módosított törvények esetében?
3. A jogszabály-előkészítés során végeznek-e alapjogi szempotból alkotmányos, európai vagy nemzetközi hatásvizsgálatot?
4. Volt-e olyan közpolitikai intézkedés, amely kifejezetten utalt az EU Alapjogi Chartájára? (pl. jogtudatosság-növelő program, tették-e támogatások függvényévé, vagy hivatkoztak-e a Chartára alapjogi dokumentumokban, stb.)

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2014. november 6.

Üdvözlettel:

Dr. Polgári Eszter

Hivatkozása ide

Feladó: Közadat
Igazságügyi Minisztérium


Attachment image002.jpg
11 Download

Attachment attachment.pdf
11 Download View as HTML


[1]Leírás: Leírás: Leírás: F:\Munka\Iratminták\Új mappa\címer.jpg

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM

Iktatószám: V/ID/257/2/2014

Dr. Polgári Eszter asszony

részére

Tárgy: Közérdekűadat-igénylés – az EU Alapjogi Chartájának szerepe a
magyar jogalkotásban

Tisztelt dr. Polgári Eszter Asszony!

Az Igazságügyi Minisztériumhoz 2014. november 6-án e-mail útján
eljuttatott megkeresésével kapcsolatban a mellékelt tájékoztatást
nyújtjuk.

Tisztelettel:

Igazságügyi Minisztérium

 

idézett részek megjelenítése

Hivatkozása ide

Az adatigényléssel kapcsolatosan az alábbi lehetőségek közül választhat:

Bárki:
Csak az adatigénylést beküldő Polgári Eszter:
Csak a(z) Igazságügyi Minisztérium munkatársa:

Értesítő igénylése az adatigényléssel kapcsolatos fejlemények vonatkozásában.

Ezt az igénylést 1 felhasználó kíséri figyelemmel.

Sértő? Nem alkalmas? Sértő? Nem adatigénylés?

Személyes információk kérése vagy zaklatásnak minősülő igénylés nem tekinthetők érvényes közérdekűadat-igénylésnek (További részletek). Személyes információk kérése vagy zaklatásnak minősülő igénylés nem tekinthető érvényes közérdekűadat-igénylésnek (További részletek).

Ha úgy gondolja, hogy ez az igénylés problémás, jelentheti az adminisztrátorok részére

Igénylés jelentése

Tegyen lépéseket a megismert információk alapján

Hasonló igénylések

Több hasonló igénylés

Eseménytörténet részletei