Bérlakások - XIII. kerület

Csikász Brigitta küldte ezt a Közérdekűadat Közérdekű adat igénylést Budapest XIII. kerület Önkormányzat Polgármesteri Hivatal részére

Az igénylés sikeres volt.

Feladó: Csikász Brigitta

Delivered

Tisztelt Budapest XIII. kerület Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre azt, hogy 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben az év első hat hónapjában mennyi volt az önkormányzati bérlakások száma!
A fenti időszakra vonatkozóan évekre lebontva adják meg, hogy ezekből mennyi áll üresen, illetve, hogy az üresen álló bérlakások közül mennyi van lakható állapotban!
A fenti időszakra adják meg, hogy mennyi lakáskiürítési eljárást indítottak, továbbá, hogy mennyi önkormányzati bérlakást adtak el és mennyit vásároltak, illetve építettek!
Kérem, tájékoztassanak arról is, hogy 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben január 1. és június 30 között mennyi önkormányzati bérlakást adtak ki!

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2019. augusztus 30.

Üdvözlettel:

Csikász Brigitta

Hivatkozása ide

Feladó: Dr. Bálint Erika
Budapest XIII. kerület Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

Tisztelt Csikász Brigitta!
2019. augusztus 30-án érkezett önkormányzati bérlakásállományra vonatkozó
közérdekű adatigénylésére válaszolva tájékoztatom, hogy adatigénylését a
mai napon továbbítottam a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt., mint
adatkezelő részére. Tájékoztatom továbbá, hogy az információs
önrendelkezési jogról és az információs szabadságról szóló 2011. évi CXII.
törvény 29. § (1) bekezdése szerinti adatigénylés teljesítésére
rendelkezésre álló [1]15 napos határidő az adatkezelő által történő
tudomásszerzéstől kezdődik.
Tisztelettel
Dr. Bujdosó Sándor
jegyző
megbízásából
dr. Bálint Erika
kamarai jogtanácsos
címzetes szakmai főtanácsadó
adatvédelmi tisztviselő
bizottsági titkár
Budapest Főváros XIII. Kerületi Polgármesteri Hivatal
Jegyzői és Jogi Osztály
_____________________________________________________________________

Ha Önt érdeklik a XIII. kerület közügyei, az önkormányzat tevékenysége, az
önkormányzati vonatkozású hírek és információk, [2]ide kattintva
iratkozzon fel a havonta megjelenő Önkormányzati Hírlevél címzettjei közé!

Az üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas információkat
tartalmaz, kizárólag a címzett(ek) számára szól, nyilvános közléstõl
védett! Amennyiben Ön nem címzettje ennek az üzenetnek, felhívjuk
figyelmét arra, hogy az üzenet tartalmának közzététele, másolása, mások
számára való továbbítása, megõrzése vagy bármilyen hasonló tevékenység
tilos. Ha Ön nem címzettje az üzenetnek, úgy kérem küldjön e-mail üzenetet
a feladónak, tájékoztatva Õt a téves címzésrõl, majd törölje a tévesen
kapott üzenetet, valamint annak összes csatolt állományát a rendszerébõl.
Gondoljon a környezetére mielõtt kinyomtatja a levél tartalmát!

References

Visible links
1. https://maps.google.com/?q=15+napos&...
2. http://www.budapest13.hu/hirlevel

Hivatkozása ide

Feladó: Közszolgáltató


Attachment attachment.jpg
4K Download


Tisztelt Adatkérő!

A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalához
lakásgazdálkodási kérdésekkel kapcsolatban benyújtott közérdekű
adatkérésére – amely Társaságunkhoz áttétel útján 2019. szeptember 13.
napján érkezett – az alábbi választ adom.

A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat tulajdonában 2017. december
31-ei állapot szerint 6228 lakás, 2018. december 31-ei állapot szerint
5991 lakás volt. A 2019 féléves adatok alapján ez a szám 5884. Az
önkormányzati lakások mindegyike bérlemény vagy hasznosítás alatt áll
lakásgazdálkodási, szanálási és egyéb célra.

A „lakáskiürítési eljárás indítása” egy igen tág, jogi szempontból nem
értelmezhető kifejezés. Közvagyonnal felelős gazdálkodás kötelezettsége
alapján minden esetben intézkednünk kell a kiürítés iránti peres eljárás
megindításáról, ha a bérleti jogviszony díjtartozás miatt megszűnik, és az
adós tartozását a felmondásig tartó, több lépcsős felszólítási folyamat
során, adósságrendezési segítségünk felajánlása ellenére sem egyenlíti ki.
A lakáskiürítési peres eljárások nem mindegyikéből lesz lakáskiürítési
végrehajtási eljárás. A bíróság által elrendelt kiürítési kötelezettség
érvényesítésére akkor fordulunk végrehajtóhoz, amennyiben az adós a peres
eljárás során sem tudja rendezni elmaradását. Tényleges végrehajtói
intézkedésre a nem együttműködő, és a közösségi együttélés szabályait
megszegő lakókkal szemben kerül sor. Az adatkérés erre vonatkozó része
ennek ismeretében teljesíthető.

2017-ben 104, 2018-ban 78, 2019. első félévében 21 lakást értékesített az
Önkormányzat. A lakásvásárlások száma az alábbiak szerint alakult:
2017-ben 19 db, 2018-ban 3 db. 2019. első félévében az Önkormányzat nem
vásárolt lakást.

Az Önkormányzat 2002 óta folytatja bérlakás építési programját, ennek
elemeként 11 helyszínen, összesen 632 lakást épített, ebből 2018-ban 23
db-ot, 2019-ben 33 db-ot.

2017-2019-ben 159 db lakást adott bérbe az Önkormányzat pályázat útján.
2017-ben 71 lakást hirdettünk meg, 54 szerződést kötöttünk, 2018-ban 88
lakást hirdettünk, 84 lakásra történt szerződéskötés. 2019. első félévében
21 szerződést kötöttünk.

Jogszabályi kötelezettségemnek eleget téve tájékoztatom, hogy jelen
közléstől számított 30 napon belül a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt
pert indíthat vagy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósága
vizsgálatának kezdeményezése érdekében bejelentést tehet.

Kérem tájékoztatásom elfogadását.

Tisztelettel:

 

Szabó Tamás

központi ügyfélszolgálati vezető

XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt.

 

[1]zrt_logo

 

----- Továbbított üzenet -----
Feladó: "Csikász Brigitta" <[FOI #13266 email]>
Címzett: "KözAdat Közérdekű adat igénylések Budapest XIII. kerület
Önkormányzat Polgármesteri Hivatal adatgazdánál" <[Budapest XIII. kerület Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]>
Elküldött üzenetek: Péntek, 2019. Augusztus 30. 9:03:19
Tárgy: Közérdekűadat
Közérdekű adat igénylés - Bérlakások - XIII. kerület

Tisztelt Budapest XIII. kerület Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre azt, hogy
2017-ben, 2018-ban és 2019-ben az év első hat hónapjában mennyi volt az
önkormányzati bérlakások száma!
A fenti időszakra vonatkozóan évekre lebontva adják meg, hogy ezekből
mennyi áll üresen, illetve, hogy az üresen álló bérlakások közül mennyi
van lakható állapotban!
A fenti időszakra adják meg, hogy mennyi lakáskiürítési eljárást
indítottak, továbbá, hogy mennyi önkormányzati bérlakást adtak el és
mennyit vásároltak, illetve építettek!
Kérem, tájékoztassanak arról is, hogy 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben
január 1. és június 30 között mennyi önkormányzati bérlakást adtak ki!

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a
kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az
esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát,
dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés
teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2019. augusztus 30.

Üdvözlettel:

Csikász Brigitta

 

_____________________________________________________________________

Ha Ă nt ĂŠrdeklik a XIII. kerĂźlet kĂśzĂźgyei, az ĂśnkormĂĄnyzat
tevĂŠkenysĂŠge, az ĂśnkormĂĄnyzati vonatkozĂĄsĂş hĂrek ĂŠs informĂĄciĂłk,
[2]ide kattintva iratkozzon fel a havonta megjelenĹ Ă nkormĂĄnyzati
HĂrlevĂŠl cĂmzettjei kĂśzĂŠ!

Az Ăźzenet ĂŠs annak bĂĄrmely csatolt anyaga bizalmas informĂĄciĂłkat
tartalmaz, kizĂĄrĂłlag a cĂmzett(ek) szĂĄmĂĄra szĂłl, nyilvĂĄnos
kĂśzlĂŠstĂľl vĂŠdett! Amennyiben Ă n nem cĂmzettje ennek az Ăźzenetnek,
felhĂvjuk figyelmĂŠt arra, hogy az Ăźzenet tartalmĂĄnak kĂśzzĂŠtĂŠtele,
mĂĄsolĂĄsa, mĂĄsok szĂĄmĂĄra valĂł tovĂĄbbĂtĂĄsa, megĂľrzĂŠse vagy
bĂĄrmilyen hasonlĂł tevĂŠkenysĂŠg tilos. Ha Ă n nem cĂmzettje az
Ăźzenetnek, Ăşgy kĂŠrem kĂźldjĂśn e-mail Ăźzenetet a feladĂłnak,
tĂĄjĂŠkoztatva Ă t a tĂŠves cĂmzĂŠsrĂľl, majd tĂśrĂślje a tĂŠvesen kapott
Ăźzenetet, valamint annak Ăśsszes csatolt ĂĄllomĂĄnyĂĄt a rendszerĂŠbĂľl.
Gondoljon a kĂśrnyezetĂŠre mielĂľtt kinyomtatja a levĂŠl tartalmĂĄt!

References

Visible links
2. http://www.budapest13.hu/hirlevel

Hivatkozása ide

Az adatigényléssel kapcsolatosan az alábbi lehetőségek közül választhat:

Bárki:
Csak az adatigénylést beküldő Csikász Brigitta:
Csak a(z) Budapest XIII. kerület Önkormányzat Polgármesteri Hivatal munkatársa:

Értesítő igénylése az adatigényléssel kapcsolatos fejlemények vonatkozásában.

Ezt az igénylést 1 felhasználó kíséri figyelemmel.

Sértő? Nem alkalmas? Sértő? Nem adatigénylés?

Személyes információk kérése vagy zaklatásnak minősülő igénylés nem tekinthetők érvényes közérdekűadat-igénylésnek (További részletek). Személyes információk kérése vagy zaklatásnak minősülő igénylés nem tekinthető érvényes közérdekűadat-igénylésnek (További részletek).

Ha úgy gondolja, hogy ez az igénylés problémás, jelentheti az adminisztrátorok részére

Igénylés jelentése

Tegyen lépéseket a megismert információk alapján

Hasonló igénylések

Több hasonló igénylés

Eseménytörténet részletei