Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzatának médiaköltései 2010, 2011 és 2012 évben

Kovács Márton küldte ezt a Közérdekűadat Közérdekű adat igénylést Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal részére

Az igénylés sikeres volt.

Feladó: Kovács Márton

Tisztelt Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzatának 2010, 2011, 2012. évi újságokkal, folyóiratokkal, hirdetésszervező és hirdetési felületet biztosító vállalkozásokkal, egyéb sajtótermékek kiadóival, rádió- és televíziócsatornákkal valamint internetes médiaszolgáltatókkal illetve bármely egyéb internetes felület tulajdonosával vagy kezelőjével kötött:

a, szerződéseket

b, szolgáltatások megrendelését,

c, sajtótermékek megrendelését,

d, az ezek alapján az önkormányzat számára teljesített szolgáltatásról a szerződő partnerek számára kiadott igazolásokat

e, valamint valamennyi megkötött megállapodást tekintet nélkül annak tárgyára.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2012. június 20.

Üdvözlettel:

Kovács Márton
Önkormányzati képviselő
II. Kerületi LMP frakcióvezető

Hivatkozása ide

Az adatigényléssel kapcsolatosan az alábbi lehetőségek közül választhat:

Bárki:
Csak az adatigénylést beküldő Kovács Márton:
Csak a(z) Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal munkatársa:

Értesítő igénylése az adatigényléssel kapcsolatos fejlemények vonatkozásában.

Ezt az igénylést 1 felhasználó kíséri figyelemmel.

Sértő? Nem alkalmas? Sértő? Nem adatigénylés?

Személyes információk kérése vagy zaklatásnak minősülő igénylés nem tekinthetők érvényes közérdekűadat-igénylésnek (További részletek). Személyes információk kérése vagy zaklatásnak minősülő igénylés nem tekinthető érvényes közérdekűadat-igénylésnek (További részletek).

Ha úgy gondolja, hogy ez az igénylés problémás, jelentheti az adminisztrátorok részére

Igénylés jelentése

Tegyen lépéseket a megismert információk alapján

Hasonló igénylések

Partfegyelem, szavazas

A(z) LMP - Lehet Más a Politika részére toma által

Több hasonló igénylés

Eseménytörténet részletei