Közfeladat ellátásával kapcsolatos dokumentumok kiadása

Csikász Brigitta küldte ezt a Közérdekűadat Közérdekű adat igénylést Belügyminisztérium részére

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Belügyminisztérium munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Belügyminisztérium munkatársainak már válaszolniuk kellett volna az igénylésre. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Feladó: Csikász Brigitta

Delivered

Tisztelt Belügyminisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 26. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre mindazokat az iratokat, amelyek Horváth András ny. r. dandártábornoknak, miniszteri biztosnak "az Országos Rendőr-főkapitányság nyomozó szervezeti egységeinél a szervezett bűnözői körök által az 1990-es években elkövetett élet elleni bűncselekmények, illetve az ún. „olajos” ügyekkel összefüggő élet és testi épség elleni, vagyon elleni bűncselekmények hatékony felderítésének és nyomozásának irányítása, koordinálása" körében elvégzett feladatellátása során keletkeztek 2013. június 16. és 2017. szeptember 12. között!

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2017. szeptember 13.

Üdvözlettel:

Csikász Brigitta
Átlátszó szerkesztősége

Hivatkozása ide

Feladó: Ügyfélszolgálat (BM)
Belügyminisztérium

Tisztelt Feladó!

 

Tájékoztatjuk, hogy elektronikus levelét fogadta a Belügyminisztérium
levelezőrendszere, megérkezett az [1][BM request email] címre.

A jogszabályban meghatározott időn belül válaszolunk levelére, illetve
továbbítjuk a címzett személynek vagy hivatali szervezetnek.

Kérjük szíves türelmét a válasz megérkezéséig.

 

Ez egy automatikus üzenet, kérjük, ne válaszoljon rá!

 

 

BM Ügyfélszolgálat

idézett részek megjelenítése

Hivatkozása ide

Feladó: Pacsi Imréné
Belügyminisztérium

Hivatkozása ide

Belügyminisztérium


Attachment attachment.pdf
509K Download View as HTML


Tisztelt Címzett!
A(z) Országos Rendőr-főkapitányság a mellékelt küldeményt adta fel az Ön részére.

Hivatkozása ide

Keresztúri Andor hozzászólt ()

Sehol sincs akkora svindli, mint a SOTE HÖK-ben, ahol még mindig Budai Marcell mozgatja a szálakat, s aki passzív jogviszonnyal elnök és szenátor maradt. Szóltak az egyetemnek:
https://kimittud.atlatszo.hu/request/kul...

És a csatolmány: https://drive.google.com/file/d/1zSKRuYz...

Link to this

Az adatigényléssel kapcsolatosan az alábbi lehetőségek közül választhat:

Bárki:
Csak az adatigénylést beküldő Csikász Brigitta:
Csak a(z) Belügyminisztérium munkatársa:

Értesítő igénylése az adatigényléssel kapcsolatos fejlemények vonatkozásában.

Ezt az igénylést 1 felhasználó kíséri figyelemmel.

Sértő? Nem alkalmas? Sértő? Nem adatigénylés?

Személyes információk kérése vagy zaklatásnak minősülő igénylés nem tekinthetők érvényes közérdekűadat-igénylésnek (További részletek). Személyes információk kérése vagy zaklatásnak minősülő igénylés nem tekinthető érvényes közérdekűadat-igénylésnek (További részletek).

Ha úgy gondolja, hogy ez az igénylés problémás, jelentheti az adminisztrátorok részére

Igénylés jelentése

Tegyen lépéseket a megismert információk alapján

Hasonló igénylések

ENYÜBS kódszótárak

A(z) Belügyminisztérium részére Dombos Tamás által

Több hasonló igénylés

Eseménytörténet részletei