Központi vagy a helyi önkormányzati költségvetés, illetve az európai uniós támogatás felhasználásával finanszírozott szerződések 2010. január 1-től

Az igénylés részben sikeres volt.

Tisztelt Századvég Gazdaságkutató Zrt. !

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján, hivatkozással a törvény 27. § (3) és (3a) bekezdéseire kérem, hogy az alábbi közérdekű, illetve közérdekből nyilvános adatokat elektronikus másolatban részemre megküldeni
szíveskedjék:

A részben vagy egészben a központi vagy a helyi önkormányzati költségvetés, illetve az európai uniós támogatás felhasználásával finanszírozott, 2010. január 1-je óta kelt összes szerződés szerződés másolata, valamint a más teljesített szerződések esetében
a teljesítési igazolások másolata, és a teljesítés során átadott iratok felsorolása.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben
megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu
weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód.
Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról,amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2014. november 3.

Üdvözlettel:

Ferencz Gábor

KERESZTESI Peter,

Tisztelt Ferencz Gábor Úr!

A Századvég Gazdaságkutató Zrt.-hez 2014. november 3. napján érkezett,
közérdekű adatok igénylésével kapcsolatos levelére az információs
önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII.
törvény 27. § (3a) bekezdése alapján az alábbi tájékoztatást adjuk:

A levele által tartalmazott, központi vagy helyi önkormányzati
költségvetés, illetve az európai uniós támogatás felhasználásával
finanszírozott, 2010. január 1-je óta kelt szerződések nyilvánosak, azok
hozzáérhetőek bárki számára a www.kormany.hu weboldalon.

A szintén levelében kért, fenti hivatkozott szerződésekkel kapcsolatban
kiállított teljesítési igazolásokkal, és teljesítések során átadott
iratokkal kapcsolatban továbbá tájékoztatom, hogy a teljesítési
igazolások, valamint az átadott dokumentumok listája a Századvég
Gazdaságkutató Zrt. székhelyén megtekinthető.

Tekintettel továbbá arra, hogy a Századvég Gazdaságkutató Zrt. nem minősül
közfeladatot ellátó szervnek, tájékoztatom, hogy az Infotv. 28-31. §-okban
foglalt rendelkezései nem alkalmazhatóak Társaságunkkal kapcsolatban.

Időpont egyeztetés céljából kérjük keresse Schlakker Adriennt a
[email address] e-mail címen.

Kérjük a fentiek szíves tudomásulvételét.

Tisztelettel:
dr. Keresztesi Péter
kommunikációs igazgató
Századvég Gazdaságkutató Zrt."

"Tisztelt Ferencz Gábor Úr!

A Századvég Politikai Iskola Alapítványhoz 2014. november 3. napján
érkezett, közérdekű adatok igénylésével kapcsolatos levelére az
információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011.
évi CXII. törvény 27. § (3a) bekezdése alapján az alábbi tájékoztatást
adjuk:

A levele által tartalmazott, központi vagy helyi önkormányzati
költségvetés, illetve az európai uniós támogatás felhasználásával
finanszírozott, 2010. január 1-je óta kelt szerződések nyilvánosak, azok
hozzáérhetőek bárki számára a www.kormany.hu weboldalon.

A szintén levelében kért, fenti hivatkozott szerződésekkel kapcsolatban
kiállított teljesítési igazolásokkal, és teljesítések során átadott
iratokkal kapcsolatban továbbá tájékoztatom, hogy a teljesítési
igazolások, valamint az átadott dokumentumok listája a Századvég Politikai
Iskola Alapítvány székhelyén megtekinthető.

Tekintettel továbbá arra, hogy a Századvég Politikai Iskola Alapítvány nem
minősül közfeladatot ellátó szervnek, tájékoztatom, hogy az Infotv. 28-31.
§-okban foglalt rendelkezései nem alkalmazhatóak Alapítványunkkal
kapcsolatban.

Időpont egyeztetés céljából kérjük keresse Barthel-Rúzsa Zsoltot a
[email address] e-mail címen.

Kérjük a fentiek szíves tudomásulvételét.

Tisztelettel:
dr. Keresztesi Péter
kommunikációs igazgató
Századvég Politikai Iskola Alapítvány"

________________________________________

idézett részek megjelenítése